De lehetne az is írásunk címe, hogy a hóhér akasztása. Ugyanis soron következő interjúalanyunk az oldal szerkesztésében is aktívan kiveszi részét: ismerjük meg tehát közelebbről Héjja „Borisz” Csabát!
- A Héjja név nem cseng rosszul floorballos körökben, hiszen testvéreddel együtt a DFSE mezében léptek pályára hétről-hétre. Mennyi szerepe volt bátyádnak abban, hogy ütőt ragadtál?
- Csak neki köszönhetem, hogy megismertem ezt a sportot. Tényleg. Előtte semmit nem tudtam erről, hogy eszik-e, vagy isszák. Egy délután Gabi hazajött egy fura ütővel, érdekesnek tűnt, de akkor még annyira nem keltette fel az érdeklődésemet.
-Első igazán intenzív találkozásod a floorballal a római Európa Kupa selejtező volt, ahol még mint szurkoló vettél részt. Hogy emlékszel vissza a római vakációra?
- Az előző gondolatmenetet folytatva, a legnagyobb motiváció ahhoz, hogy elkezdjek floorballozni, azt Rómában kaptam. Be kell vallanom, hogy az EC-t megelőző idényben nem jártam meccsre, a Mechwartba.
Az első meccs, amit végignéztem (illetve szurkoltam) az a bajnoki döntő volt, a Hódosban. Az a rendezés, az a hangulat nagyon jó volt. Aztán megláttam Rómában azt, hogy ezt a sportot milyen szinten is tudják játszani. Igaz hogy minden meccsen kikaptunk, de egy „csikócsapathoz” képest nagyon jól helytálltunk. Azon a vakáción ismertem meg igazán a csapatot, és mondhatom hogy befogadtak a srácok, szinte azonnal!
- Azóta is aktív tagja vagy a DFSE-nek. Tavaly jó kabala voltál, hiszen jelenlétedben kimagaslóan szerepelt a csapat. Számodra melyik volt a tavalyi év legjobb és legrosszabb meccse?
- A legjobb meccs egyértelműen a kupadöntő volt, Miskolcon. Mind játékban, mind szervezésben valami újat adott a magyar floorballnak. Fordulatos volt, nem lehetett tudni, ki lesz a végső győztes, aztán a Pazsák Csabi gólja a végén...
Mivel azt mondtad, hogy kabala voltam, így nem is lehetett rossz meccs nem? (nevet) Komolyra fordítva a szót, talán a „bajnoki döntő” (a tavaszi meccs Törökbálinton) nem úgy sikerült, ahogy a csapat szerette volna.
- Szeptemberben végre a „másik oldalra” kerültél, azaz bemutatkoztál az OB I-ben. Milyen érzés volt végre belülről átélni egye-egy meccset? Melyik az a pillanat, amire a legszívesebben emlékszel vissza az idei szezonból?
- Sikerélmény volt átlépni a palánkon. Mióta elkezdtem ezt az egészet, nyilván ez volt a célom, hogy egyszer bekerüljek ebbe a nagyszerű csapatba. Igaz pont egy olyan szezonra érkeztem, amikor kulcsjátékosokat vesztettünk el, de a DFSE, az DFSE... (mosolyog)
Ültem már kispadon tétmeccsen (kupaelődöntő az Ares ellen), de teljesen más volt, játékban is hozzátenni a meccshez. Szinte leírhatatlan érzés.
Legszebb pillanatként, a Krokodilok elleni őszi meccset emelném ki. Akkor úgy küzdött a csapat, ahogy ebben a szezonban szerintem még soha. Akkor tényleg csapat voltunk. Igaz egy góllal kikaptunk, szomorú is voltam meccs után, de utólag visszatekintve, az egy szép meccs volt.
- Mennyire hatott rád az, hogy bátyáddal egy csapatban játszhatsz?
- Mindenképpen motivál. Ismerem a reakcióit, tudom hogy bizonyos pillanatokban mit fog tenni, így jól megértjük egymást.
- A 15-ös számú mezt választottad, amit korábban Duró Norbert viselt. Véletlen, vagy tudatos választás volt?
- Tudatos választás volt. Tudni kell rólam, hogy élek halok a spanyol fociért. A 15-ös számot pedig a Sergio Ramos iránti tiszteletből választottam (a válogatottban 15-ösben játszik).
Durcival egyébként nagyon jóban vagyok, attól függetlenül hogy nem egy csapatban játszunk, sokat edzünk együtt, nagyon-nagyon sokat tanulok tőle. Floorballban mindenképp példakép. Hozzáállásban, tudásban, emberileg egyaránt. Egyébként, ha esetleg egyszer visszatérne, gondolkodás nélkül visszaadnám neki a számát.
- Kellemes gond volna... Az oldal szerkesztőségének is tagja vagy és a visszajelzések alapján kedvelik zenés rovatodat az olvasók. Honnan fakad zeneszereteted és mik a kedvenceid?
- Zene nélkül nem lehet élni szerintem. Nem játszottam hangszeren soha, a zene szeretete nekem magától értetődő volt. Több zenei korszakom is volt, a rocktól kezdve az RNB-ig, amikor is úgy 5-6 éve leragadtam az elektronikus zenénél. Azok közül is a trance, illetve a progresszív house-t szeretem a legjobban. Sokan mondják hogy „tüc-tüc” zene, meg monoton, nekik annyit üzenek, hogy menjenek el egyszer egy Tiesto, egy Armin van Buuren, egy Ferry Corsten, vagy akár egy Guetta koncertre, vagy egy elektronikus zenei fesztiválra
- Az utánpótlás további bővítéséről is szeretnél gondoskodni. Elárulnál erről néhány kulisszatitkot?
- Év közben is többször szemet szúrt nekem, hogy nincsenek fiatal srácok edzésen, sőt nem is hallottam utánpótlás edzésről. A sportágválasztón láthattam, hogy mennyi örömet okoz a gyerekeknek a sportolás, akár ez a sportág is. A főszerkesztő úrral egyszer aztán elhatároztuk, hogy a középiskolákból lehetne meríteni utánpótlást, mivel hallottuk innen-onnan, hogy több debreceni középiskolában is van floorball edzés.
- A bajnokságban több mérkőzést már nem játszhatunk, de ott van a kupa. Szerinted meddig juthatunk el? Mit gondolsz a CH elleni negyeddöntőről?
- Fej-fej mellett haladtunk végig a bajnokságban a CH-val , így ebben az esztendőben ezt rangadónak mondanám. Mindkétszer győztünk ellenük, 20-9-es gólaránnyal , így mondhatni hogy papírforma alapján hozni kell a meccset, de veszélyesek a „Mesehősök” azért.
Jó sorsolással még megkaphatjuk a Torpedo-Veszprém meccs győztesét az elődöntőben, így akár döntőbe is eljuthatunk. De nem szabad előre inni ugye a medve bőrére. Ha már kevés meccsünk van, legalább azt a keveset nyerjük meg!
- Miért ajánlanád olvasóinknak, hogy látogassanak majd ki a Mechwartba?
- Mindenképpen jól járnak a nézők ezzel a sporttal. Szerintem már a szülőknek, illetve a gyerekeknek is unalmasak az olyan sportok mint a foci, kézilabda, kosárlabda stb. Ez valami új, ezért is tetszhet a gyerekeknek. Ráadásul belépő sincs, és közeli ismerőseiket láthatják játszani a nézők, ami tapasztalat alapján mondhatom, hogy jó érzés látni, hogy lehet valaki egy „nemtörődöm” ember a magánéletben, mégis egy vasárnap délután olyan sportteljesítményt nyújt, amit soha nem várna el az ember tőle.
- Mik a terveid a jövőre nézve?
- A legfontosabb értelemszerűen a karrierem, az életem. Ahhoz pedig nélkülözhetetlen a diploma, jelenleg a Debreceni Egyetem épitészmérnöki szakát csinálom.
Floorballt természetesen csinálom mellette még remélhetőleg sokáig, közhelyként pedig ideírhatom hogy természetesen saját fejlődésem is cél, amellett hogy minél többet tudjak a csapatnak segíteni
- És végezetül: honnan származik egyik védjegyed, a beceneved? Kik hívtak így először téged?
- Ez jó kérdés, őszintén mondom magam sem emlékszem pontosan. Egy időben sokat CS-ztünk (Counter Strike - Pc játék, a szerk. helyettes:) ) és ott nicknévnek azt írtam be. Igazán középiskolában ragadt rám, három Csaba is volt az osztályban, így talán könnyebb is volt szólítani minket.
Borisz (háttal) biztos pont a védelem tengelyében
Névjegy:
Név: Héjja Csaba
Születési hely, idő: Debrecen, 1990. szeptember 11.
Becenév: Borisz
Floorballozás kezdete: 2007
Eddigi eredmények: MEFOB 3. hely (2010)
Eddigi edzők: Varga Tibor, Petri Tuominen, Nagy László
Mezszám: 15
Ütőfogás: bal
Jelenlegi ütő: X3M
Kedvenc sportok: Football, kézilabda, amerikai foci, jégkorong, FLOORBALL
Példakép(ek): sportemberként mindenképpen Raúl
Kedvenc film: nagyon sok van, de ha már sportolunk akkor legyen a Legyőzhetetlen, Mark Wahlberggel
Kedvenc zene: Armin Van Buuren: Full Focus, DJ Tiesto feat DJ Mason: Lethal Industry
Kedvenc étel: Gombás kaják
Mottó: „Ha nem tudsz hazudni, azt sem fogod tudni, mikor hazudnak neked” /dr. House/
Lánczi András
