Múlt héten Németországra figyelt a világ floorball őrült közössége, hiszen Weisenfelsben rendezték meg a fiú u 19-es világbajnokságot.
Magyarországon is nagyobb figyelem követte az eseményt, hiszen talán ez az első olyan korosztály, akik tényleg a lyukacsos labda bűvöletében nőttek fel, s nem más sportágból nyargaltak át a floorballra. A fiúk elég kemény felkészülésen estek át, gyakorlatilag egész Európát bejárták és mindenki reménykedett abban, hogy sikerül valami nagyon alkotni. Nos, nem kellett csalódniuk!
Már a csoportmérkőzések sem voltak izgalommentesek. Első ízben a favoritnak kikiáltott dánokkal kellett felvennie a versenyt a Pafféri-fiúknak, és heroikus küzdelemben - hol mi vezettünk, hol a dánok -, de végül 9:7 arányban fejet kellett hajtanunk a skandináv ellenfél előtt. Ezt követően az ismeretlen ausztrálok következtek, akiket magabiztos, 10:3-ra vertek Sztrókayék. Az utolsó, oroszok elleni csoportmeccsen múlt, hogy legközelebb kell-e selejteznünk az U19-es vb-ért, vagy sem. A végig kiélezett mérkőzésen végül egygólos magyar diadal született, ami azt is jelentette, hogy az elődöntőbe kerültek a fiúk!
Az elődöntőbe, ahol a házigazda németek vártak ránk, 2000 hazai győzelemre kiéhezett szurkolóval. Akik látták, biztos soha nem felejtik el ezt a mérkőzést: a németek szereztek vezetést, de a harmadik harmadra magyar vezetéssel fordultunk. Ami ezt követte, egy igazi pszichodráma volt: a házigazdák egalizáltak, majd 5:3-ra megléptek, de a mieink szívósan küzdöttek és szűk két perccel a vége előtt egalizáltunk. A lélektani előnnyel sikerült élnünk, a dunaújvárosi Kiss Péter révén megérdemelten kerültünk a fináléba, ahol a már ismerős dánok vártak ránk. Az első játékrészben gól gól követett, de a mieink vonulhattak egygólos fórral pihenni. A második játékrészben a dánok hengereltek, két góllal is megléptek a mieinktől. Ekkor sem adták fel a fiúk, és a harmadik harmadban ismét sikerült egalizálnunk, de a dánok ismét gólokat szereztek és végül így ők jutottak fel a legjobbak közé.
A magyar csapatra tényleg mindannyian büszkék lehetünk, szívfajdalomként csak annyit tudhatunk megemlíteni, hogy nem került magyar játékos az All-Star csapatba...
A csapat: